Ment-e a világ a digitalizáció által elébb?

Vörösmarty kérdésfelvetése ma is érvényes, ha átfordítjuk a kérdést. Jó-jó a digitalizáció. Na de hogyan mérhető a ROI?

Motiváció és cselekvő felelősség. Fogalmazzunk egyszerűbben: ne csak ötletelj, hanem csináld is meg. Ha kigondoltad, végezd el. Hajtsd végre. Miért érezzük, azt, hogy ez egy ritka helyzet és nagyítóval kell keresni az ilyen eseteket? Egyáltalán, kinek a dolga ezt megtalálni? Vagy egy mélyebben húsba vágó kérdés: hogy lehet ezt a munkahelyen többszörözni? Kinek a feladata? Ez vajon a munkahely, munkáltató feladata? Nem feladata amúgy mindenkinek? Hogyan kapcsolódik ide a digitalizáció témája?

Nincs értelme azt vizsgálni, hogy kinek a felelőssége egyáltalán a másikban felelősséget gerjeszteni. Mindenkié. Mindenkié, aki nem egyedül, hanem társakkal dolgozik. Mindenkié, akinek munkatársai vannak. Mindenkié, aki másokkal közös célokat oszt, és azt el is akarja érni. Akkor jó, ha ezek a kis csodák az egyszerű mindennapokban történnek meg.

A könyvek és a ROI

Vörösmarty Mihály a Gondolatok a könyvtárban c. költeményében kérdezte meg, hogy „Ment-e a könyvek által a világ elébb?”. Sosem szerettem gyerekként a verselemzést és felnőtt koromra jutottam oda, hogy gyakorlatilag már csak a mögöttes tartalmakat, mondanivalót keresem. Rengeteg gondolkodni valót adott az a kérdés azóta is.

Gondolom, mindenki ismeri a verset, de röviden összefoglalva arról szól, hogy a sok rendszerező munka megérte? Hozza a gyümölcsét? Lett annyival könnyebb az élet, amennyi munka belement az összefoglalásba és a rendszerezésbe? A választ máig nem tudjuk, azonban a költő örülne, ha tudná, hogy mennyi érdekes módon kelt életre ez a kifejtős kérdése. Mai szóhasználattal: mérhető-e a ROI-ja annak a temérdek munkának, amit az írók és a költők megőriztek az utókornak?

Mit tanulunk belőle? Tanulunk-e belőle egyáltalán?

Mi a helyzet a digitalizációval?

Ma, 2020 küszöbén, a kérdés után közel 200 évvel, a mi kis környezetünkben úgy hangzik ez a kérdés, hogy „Ment-e az emberiség a digitalizáció által elébb”? A válasz: vannak előremutató kiváló és döbbenetesen rossz példák egyaránt. Hadd bízzam az olvasóra, hogy figyelje az eseteket, amikor a gép, az app segít, és mikor hátráltat, nehezít, bosszant.

Kiss István tanárom anno tőlünk, első éves informatikusoktól azt kérdezte: „Tudják-e önök, mi az, hogy informatikus?”. Szegény tanár urat mind kinevettük, hiszen az egyetemre 20:1 túljelentkezés mellett, XXL-es egóval természetesen minden diák tudta, hogy mi az.

“Hát aki egy programot fel tud installálni” 

– mondta a tanár úr. A nevetés fokozhatatlan volt, hogy na ekkora hülyeséget mi rég hallottunk.

Most már értem, mire gondolt. A mi küldetésünk igazából ezt testesíti meg. Még akkor is ha kellett hozzá cirka 25 év. Az az informatikus, aki a gépet ott tudja szolgálatba állítani, ahol az segít az embernek. Nem a kollégának, nem a munkatársnak, nem a beosztottnak, nem a vezetőnek. Az embernek. Tudja, azt, hogy hol segít. Be tudja illeszteni a tágabb környezetébe. A digitalizációt ott veszi igénybe, ahol az megtérül. Ahol az embert segíti, gyorsítja, terhet vesz le.

Amikor elindultunk azon a pályán, hogy mi a magyar munkahelyeket fogjuk megjavítani a digitalizáció által, tudtuk, hogy hatalmas felelősséget vállaltunk. Mi HR-es appokat készítünk és vezetünk be. Azért felelünk, hogy az appjaink által az emberi cselekvő felelősség javuljon.

Óriási a tét.

Renfer Péter  @Nordconn International

hrdigi@nordconn.com